Az erdő fohásza! Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Én vagyok a tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, s gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házad tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy, melyben fekszel, a deszka, melyből csónakod építed. Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája- koporsód fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd a kérésem, ne bánts!